Valós lépéseket várunk az Ukrajnában tapasztalható jogsértések megfékezésére!
Hétfő délután az Európai Parlament Külügyi Bizottságának ülésén Marta Kos bővítésért felelős biztossal folytattak eszmecserét a képviselők az Európai Bizottság munkaprogramjáról. Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja az ülés során kétszer is szót kért, mivel első körben a bővítésért felelős biztos időhiányra hivatkozva nem adott választ az ukrán toborzóirodák által elkövetett súlyos emberi jogsértésekkel kapcsolatos kérdésére. „Mint azt Ön is tudja, az elmúlt években Ukrajnában számos férfi – köztük kárpátaljai magyarok is –, akik jogilag mentesülnek a katonai mozgósítás alól, jogsértéseknek voltak kitéve. Sajnálatos módon 2026 elején egy haláleset is történt. Most egy újabb jogsértés tanúi vagyunk, mivel a helyi járási toborzóközpontban egy újabb, mentességre jogosult kárpátaljai magyar férfit tartanak fogva. Jogait megsértve elvették a telefonját, és máig nem engedték, hogy elhagyja az épületet” – emelte ki a képviselő felszólalásában.
„Ukrajna sajnos már több mint négy éve háborúban áll, ami számos tragédiát vont magával. Ebben az összefüggésben szeretnék rávilágítani egy olyan jogsértésre, amely Ukrajna számos polgárát érinti, és amely megérdemli az Európai Bizottság figyelmét a jövőbeli munkája során” – kezdte felszólalását a képviselő.
„Hat hónappal ezelőtt írásbeli választ igénylő kérdést intéztem önhöz, amelyben felszólítottam az Európai Bizottságot, hogy fordítson fokozott figyelmet az emberi jogsértésekre Ukrajnában, különösen a toborzóirodák által a háborús mozgósítás keretében végrehajtott jogellenes intézkedésekre” – emlékeztette a bővítési biztost a kárpátaljai származású képviselő.
Mivel azóta sem történt érdemi előrelépés az ügyben, s mivel a biztos első körben ignorálta a válaszadást, Ferenc Viktória másodszor is rákérdezett: „A helyzet súlyosságára és a panaszok növekvő számára tekintettel milyen azonnali lépéseket fog tenni ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében? Mikor várhatók konkrét intézkedések? Emberi életek forognak kockán, ezért sürgetjük, hogy tegyen gyors és határozott lépéseket.”
Marta Kos válaszában elnézést kért és elmondta: „Elnézést, nem felejtettem el a kérdését. Nem volt elég idő, Ferenc asszony. Tehát igen, figyelemmel kísérjük az emberi jogi helyzetet Ukrajnában, és az összes ön által említett esetet, kivéve az utolsót, az április 15-i esetet. Erről nem tudok. Ez a kérdés az ukrán hatóságokkal napirenden van, és ők biztosítanak minket arról, hogy az ukrán törvényeknek megfelelően járnak el.”
„Nagyon jó lenne, ha érdemi előrelépés történne az ügyben, hiszen egyre több panasz érkezik az emberektől. A Bizottságnak végre aktív szerepet kellene vállalnia az Ukrajnában történő jogsértések megfékezésére. Az emberek így is szenvednek, nehezen élik meg a mindennapokat. Ezért mielőbbi intézkedésekre van szükség, hogy legalább azoknak a férfiaknak, akik a törvény által fel vannak mentve a katonai szolgálat alól, ne kelljen félelemben élniük. Se nekik, se családtagjaiknak” – fűzte hozzá a képviselő a felszólalását követően.
Brüsszel, 2026. április 21.

