Turzay Ilona
Határtalan hit
A beregszászi görögkatolikus templomban jól ismerik a 91. éves Turzay Ilonka nénit. Igaz, hogy néhány hónapja már nem jár el a szent liturgiákra, az egészsége nem engedi. Otthon imádkozik négygenerációs családjáért.
Ilonka néni élő példája Kárpátalja XX. századi történelmének: Csehszlovák időben született, a kárpátaljai Mátyfalván látta meg a napvilágot 1934-ben. Az elemi iskolát a „magyarok alatt” kezdte meg, ám mire felső tagozatos lett, már szovjet idők jártak. Felnőttkorát is a kommunista érában töltötte: elvégezte az egyetemet, férjhez ment, gyermekeket szült és tanított. Nyugdíjas éveit már a független Ukrajna állampolgáraként érte el Beregszászban – magyarként. Több mint 50 éven át tanított. Férjével 54 évet éltek boldog házasságban, két gyermekük, három unokájuk és hat dédunokájuk született.
Ilonka néni a II. világháborút tizenévesen élte meg. Jól emlékszik az eseményekre. Nagy szegénység volt akkoriban. Hallották, hogy közeledik a szovjet front, ezért bunkert ástak a kert végében a szomszédokkal, s azt telepakolták élelmiszerrel, hogy maradjon valamijük, ha bejönnek az oroszok. Amikor a háborút elveszítették és meghúzták a református és a görögkatolikus templomban a harangokat, ő keservesen sírt, mert félt, hogy mi lesz velünk. Édesapja a fronton volt, nem tudták, hogy hazakerül-e valaha. Végül kiszabadult a fogságból és hazatért.
Az életük szegénységben telt. A szovjetek elvették a földjüket, a jószágjaikat, a cséplőgépjüket. Az édesapja sokáig nem akart belépni a kolhozba. Emiatt el is zárták két napra a tanácsházán. Végül engedett, nem volt más választása.
Ilonka néni negyedik osztályos volt, amikor bevonultak a szovjetek. Soha azelőtt nem hallottak ukrán vagy orosz szót a faluban. Az iskolában bevezették az ukrán nyelvű oktatást. Semmit sem értettek a tanultakból, nem is akartak ukránul beszélni vagy verset mondani. Mátyfalván csak négy osztály működött. A felső tagozatot a tőlük hét kilométerre fekvő Tiszaújlakon kezdték meg. Ott is ukránul tanítottak. Gyalog jártak az iskolába, illetve téli időszakban ott laktak a településen. Ott élték meg 1947-ben a tiszai árvizet. Térdig érő vízben gyalogoltak haza. Az iskola is megrongálódott az árvízben, ezért attól kezdve a szomszédos faluban, Tiszaújhelyben – ahol időközben megnyílt az ukrán iskola – tanultak.
A középiskolát már Beregszászban, a Vérke-parti gimnáziumban végezte el. Tanítónő akart lenni. Akkoriban egy év iskolai gyakorlatra volt szükség az egyetemi felvételi előtt. A verbőci magyar iskolába helyezték ki. Az elsős gyermekek tanítónénije lett. A falu három kilométerre volt Mátyfalvától, gyalog járt az iskolába. Télen albérletben lakott Verbőcön. Az igazgatóhelyettes biztatta, hogy felvételizzen Kijevbe biológia szakra. Sikeresen be is jutott az egyetemre, ahol öt éven át tanult levelező tagozaton. Közben Tiszapéterfalván, a helyi középiskolában kapott biológiatanári állást. Hét éven át volt ott. Magyarul tanította a diákokat.
Időközben családja is lett… A férje, Sándor szintén mátyfalvi származású volt, matematika–fizika szakos tanárként dolgozott. 1955-ben házasodtak össze. Másfél év múlva megszületett a fiuk, István. Csak 52 napot lehetett vele otthon, utána vissza kellett mennie dolgozni. Ilonka néni Tiszapéterfalván tanított, a férjét Nagybégányba helyezték. Végül a tanfelügyelő megkönyörült rajtunk, s a férje Mátyfalva mellett, Fancsikán kapott állást. Ilonka nénit pedig egy év múlva Tiszaújhelybe helyezték némettanárnak. Onnan később átkerült Mátyfalvára, ahol 27 éven át tanított németet. Közben a kijevi egyetemen elvégezte a német szakot. Családjával először Mátyfalván éltek, majd a falu mellett fekvő Ruszka Dolinán építkeztek. A fiuk után megszületett a lányuk, Éva.
Ilonka néni vallásos családból származott. Nyolcévesen gyalog tette meg az utat Máriapócsra. Az összes Mária-éneket ismerte. A férje is vallásos nevelést kapott. De tanárként nem gyakorolhatták nyilvánosan a hitüket. Sőt, karácsonykor kirendelték őket az utcára, hogy kémkedjenek a kántáló gyerekek után. De ő sohasem bántotta a vallásuk miatt a gyerekeket, sőt arra biztatta őket, hogy imádkozzanak. Titokban ő maga is igyekezett megőrizni a vallásosságát. Egy hónapban egyszer felutazott Ungvárra, ahol senki sem ismerte, s ott gyónt, áldozott. A lánya egyházi esküvője és az unokái keresztelője is titokban történt.
Időközben a család életében is jelentős változások történtek: miután a gyermekeik Beregszászban telepedtek le, Ilonka néni és a férje is átköltözött a Vérke-parti városba 1987-ben. A lányuk családjával közös házban laktak.
Ilonka néni tovább tanított. Először Beregszászban, majd Beregsurányban lett német tanár.
Aztán 54 év házasság után 2002-ben Ilonka néni megözvegyült. A gyermekeivel és unokáival maradt. Időközben bővült a család: a három unokájától hat dédunokája született. Az évek elszálltak, Ilonka néni tavaly betöltötte a 94. évét. Számos betegséget leküzdött, s noha testileg már gyenge, szellemileg nagyon friss, és lelkileg a mai napig ő a család összetartója.